"tedd a dolgod, az emberek pedig hadd beszéljenek"

                 az,
             hazafelé
     vezet az út, ösvény,
  szűk,benőtte minden gaz,
felfelé  nézek,  fák  koronája
zárul   össze,   lefelé   barna
s   katicák  mászkálnak rajta,
felveszem az egyiket,belenézek
aprócska pont-szemébe,leteszem.
És megyek tovább.Ki tudja merre.

Behunyom a szemem,
szakállad, idehajolsz,
érzem lehelleted,
szemem a szemedbe néz,
hozzámérsz... és felébredek.

Kék fagyi a kezemben,
sokáig tartom, megolvad,
megpuhul s leeshet,
de azt már nem várom meg,

elnyalom, ha kell, az egészet,
finom ízű, áfonyás.
Úgysem tehet semmi mást,
bele kell törődnie, hogy az enyém lett.

***

Kék madár, megfoglak, ne szárnyalj tovább,
kalitkába zárlak, szívem fölé raklak,
itt legyél velem mindig, egyedül nem hagylak,
ne félj, jó lesz neked velem,
legalábbis nagyon remélem.

***

Kék jégcsap,
tél idején,
karácsony előtt
is itt lógsz fönnt,
széttörjelek vagy megegyelek?
Azt hiszem semelyik sem lesz,
megfoglak, megtartalak,
hátha egyszer még elolvadsz.

Csengők szólnak,
s fények gyúlnak,
szünetre mennek
az öreg utak.

Egyedül ülök,
senkire várok,
nézek csak körbe,
sajnos nem rátok.

Szép hó,
oly jó,
de mégsem
nekem való.

Gyere ide,
ölelj át,
ajándék nincs,
de ne is várd.

A lényeg a hó,
hogy oly jó.
Viseld el,
mert az való.

Milyen szép ez a világ!
Üveges szemmel
nézek most elébe,
nem ér, és nem kell.

Szerelem, szűnj meg, szerelem,
ne kínozz, ne marj szívembe többet,
nem ér semmit, lehetetlen,
mágnesek nem vonzzák egymást többet.

Szaladj el, vad eb,
rohanj előttem, ne nézz
hátra soha többet,
vagy most harapj belém.