Olvasom és tűnődök,
ez egy kupac trágyalé,
ihlette könyvek millióját,
de nekem ez mit sem ér.
Hol van az a régi ember?
Ki hogyha kell halni is mer.
Kinek lelkét örököltem,
habár sokat összeköt'tem.
Kinyitom az ősi ládát,
izgatottan kutatok,
felcsapom az előfáját,
itt van, itt van, megvagyok.
Elnyújtózom hullámain,
lenge lassú szép dalok,
emlékeim visszaúsznak,
mindig is itt voltatok!
Bennem egy kis apró semmi,
mi olykor mind erőt adott,
mégse mertem őt szeretni,
divat rám nem hathatott.
Körülnéztem, minde'merre:
Ő, meg ő, meg ő az ott!
Én bizony nem megyek erre,
rátok hagyom, hagyjatok!
Mégis muszáj belevennem,
sok szeretőm egyike,
még ha más is elismerte,
nagy költő volt Lexike.
