"tedd a dolgod, az emberek pedig hadd beszéljenek"

A folytatást itt találod: www.teddadolgod.eoldal.hu

Körülöttem szürke fák,
szürke égbolt, szürke táj,
szürke aszfalt szívem helyén,
boldogságot nem érzek én.

Folyton csak a félelem,
nem lelem az életem,
gyomrom görcsöl szüntelen,
nincsen hová rejtenem.

Szégyellem és utálom,
rosszat tettem, már bánom,
elvesztettem, ki számított,
Legfontosabbat, s ez bántott.

Megmagyarázhatatlan a belső,
de azt mondják, sohase késő,
csak a jövőt nem tudom,
hogyan lesz az utamon.

Megváltozni nem merek,
pedig azt mindig lehet,
Tőle kérek segítséget,
Segíts, kérlek, meg ne égess!

Sötét felhők húznak végig az égen.
Ő is látja, s elképed.
Igen, én csináltam ezt neked,
ajándék vagy nem szereted?
Csak a szemednek tetszem,
el sem jut a fejedig,
napi adag megállítja,
mámorba fulladt bánatid,
mikor itt vagyok én neked,
de tudom rosszul értheted,
igaz, hogy nem vagyok a fajtád,
de nézz csak oda! a tündérlány
s a társad... jaj már nem vagytok -,
ő is úgy gondolja, mit én hagyok
itt neked e utolsó mondatokban,
ajándékként, elkapod?

Nem érted? Ne csodálkozz! Senki sem érti...
 

Szerelmes illatokat
lövell a papír,
és sorról sorra, futamon,
érzem a vad pírt.
Lángoló érzelmeket,
hullámzó tengereket,
világot hódító világot
alkotott sok ezer meg egy...
Megfogom lélekben
a kezét és élvezem
a pillanatig tartó varázst,
míg magával ragad
egy ilyen apró alkotás.
Szeretem!
Ritmushangszer hiánya,
ugyan már, az nem téma!
mosolyt csal az arcomra,
nincsen szükség harcokra,
villámló agy alkotta,
készen van már a kotta.
Szeretem
a hűsítő rímeket,
elvont szépet kergetek,
összeakadt fergeteg -
én is ezért verselek.

Eltűntél hirtelen,
ködbe vesztél, szerelem,
hiába már minden
fejforgatás, érzelem,
elfogott a félelem,
ő kell, de már nem lelem.

Pillanatra belémkarolt,
éreztem, hogy suttogott,
leheletét arcomon,
ajkát majdnem ajkamon.

De sötét lett hirtelen,
kint is, de csak idebenn
elloltotta a villanyt,
egyet villant, s elillant...
 

Leszámoltam velük.
Vér folyt. Szívemből.
Üres lett a helyük.
Most kezdem elölről.

Új prédára várok.
Lesben ülve, csöndben. -
Nem vadászni járok.
Hódítókért jöttem.
 

Sebem majd gyógyul,
de még mindig érzem.
Összeforr lassan,
de sosem egészen.

Fájdalmas felejtés árán
szabadulni örök.
Kilököm tüdőmből a piszkot:
'Gabalyodott körök.

Pont a rengetegben.
Üres szobában gyertyaszál,
egyedül befészkelődve,
hintaszékem úgy dobál...
 

kifacsartam szemeimet
elhagyott az egyetlen
hová bújjak szégyenemben
amit e kín tett velem

elsüllyedni elaludni
koporsóban jó nekem
míg a ronda esőfelhők
elhaladnak felettem

nem kell senki üres lég van
nem kell semmi semmi még
lebegek a felhős égen
eljött értem itt a vég

Olvasom és tűnődök,
ez egy kupac trágyalé,
ihlette könyvek millióját,
de nekem ez mit sem ér.

Hol van az a régi ember?
Ki hogyha kell halni is mer.
Kinek lelkét örököltem,
habár sokat összeköt'tem.

Kinyitom az ősi ládát,
izgatottan kutatok,
felcsapom az előfáját,
itt van, itt van, megvagyok.

Elnyújtózom hullámain,
lenge lassú szép dalok,
emlékeim visszaúsznak,
mindig is itt voltatok!

Bennem egy kis apró semmi,
mi olykor mind erőt adott,
mégse mertem őt szeretni,
divat rám nem hathatott.

Körülnéztem, minde'merre:
Ő, meg ő, meg ő az ott!
Én bizony nem megyek erre,
rátok hagyom, hagyjatok!

Mégis muszáj belevennem,
sok szeretőm egyike,
még ha más is elismerte,
nagy költő volt Lexike.

Nagy mezőn rengeteg
sárga fűszál hempereg,
fújja a szél szüntelen,
hajlong búsan, jaj nekem.
Éles a széle - fájdalom,
mégis úgy ül egy szép dalon,
derűsen éli az életét,
nem tudja még mit rejt a rét.
Hogy ezernyi társa szédül,
mellette s körötte kívül,
hasonló sárgás és fényes,
oldala éppolyan élés.
Mert messze tán a rengetegben
van egy szál, ki várja csendben,
az se biztos, hogy létezik,
és ha igen, megérkezik.
Csak fújja a szellő a tömeget,
ők lengenek meg pörögnek,
és nézik egymást mint sorstársak,
áldozatai egy aratásnak.
Sokan vannak így egy helyen,
kik egymással törődnek szüntelen,
s vannak árvák is, taláncsak
nem épp most keresnek s találnak?
Annyi a jó és az értékes,
egyenes, hullámos, mind édes,
annyi a szép és az egyedi, -
mégis hagyják őt szenvedni.

***

Piros kis szívek egy füzetben,
hátul a sorok egy keretben,
mellette kérdőjel, kérdezem:
mért kellett fűszálnak születnem?