lásd meg a rosszban a jót is
a fehérben a szivárvány színeit
a zajban a harmóniát
az életben az öröm dolgát
ne vedd észre sötétben
a lélegzetvételeket
mik figyelő szemmel
az életedre törhetnek
halld inkább csendben az éneket
érezd sósban az édeset
lásd a vízben a fényeket
és a halálban a végzetet
(de vedd figyelembe
a testben az ereket
mik mindig szállítják
az igaz énedet)
Mert én tényleg láttam a fehérben a szivárvány színeit. :P
Valóság te unhatatlan
démoni szenvedély
itt nyomorogsz bújhatatlan
előttem egy életként
mert menni kell, mert hívni kell
húzni az igát szüntelen
csak értelmét, az egyetlent
nem látom én sehol sem.
Lenne nekem ötletem
tűző napon szertelen
tenni semmi okvetlen
fontosat - értelmetlen -
futni zöldbe erdőbe
friss pataknak vizébe
mosni arcom kivéve
ha jégbe fagyna, ebédre
enni amit magamnak
készítettem, kavartam
utána meg pincébe
húzni egy-két iccéve'.
Nem itt ülni hontalan
egymagába borultan
hallgatni a sok dumát
aztán másnapra fogát
feni ugyan úgyis rád.
Lenne időm szeretetre
barátságra, szerelemre
esküvőre, siratóra
aztán öntni a korsóba
újra bújni be az ágyba
aludni így jó sokára.
Így megy napról napra
elém rakják, én meg bamba
képpel bámulok
s csodálom ha ámulok.
Ments meg innen e pokolból
ez így rosszabb mintha otthon
lennék és a jótól rossztól
tanulnám meg élni - osztom,
ments meg innen egyszer végre,
nem végleg, mert nem tudom,
útra készen mi lesz vélem
ha vissza nem fordítom.
Megöl az unalom,
kiköpöm a tüdőm,
a gyomrom is kifordul,
beleful' az időm.
Az agyam szétrobban,
szétrepíti egy vágy,
valami megfoghatatlan
zúgó kavalkád,
és egy golyó, hatalmas labda,
mi a gyomromat belülről nyomja.
Nem tudom mit akarok,
nem akarok semmit,
csak elfutni innen,
nem mozdulni semmit.
Kinézek, egy nagyot szippantok,
a levegő talán felvidít,
de mert megmarad a kín itt,
ez sem használt semmit.
Belül a lelkemben
a szívemet nyomja,
nem tudom mi az,
de talán majd hogyha
elvégzem azt amit kell,
megáll ez a belső motor,
kihúzza a piros ereket
a belül lévő piszokból,
és majd talán megvigasztal valaki,
aki mindent ért és nem kérdez,
csak idejön és azt mondja érti,
én meg elhiszem, mert tényleg...tényleg
Nem tudom mit akarok,
nem akarok semmit,
csak elfutni innen,
nem mozdulni semmit.
Csomó van a torkomban,
facsarja az orromat
a sírás és fojtogat.
Bárcsak tudnám, hogy miért
van ez a kín, ha én
akár boldog is lehetnék,
ha te soha nem jöttél
volna ide én elém,
hagytál volna már békén.
Meglennék én nélküled,
nem kellene szédület
végett kérnem még tüzet.
Végig égett, nem hiszem!
Hiszen élni gyötrelem!
Ha nem lehet, hát nem lehet.
